A macska és az angyal

Régen úgy hitték, hogy egyes állatok képesek érezni és látni azt, ami nekünk, embereknek láthatatlan. 

-Béke veled – köszönt az angyal kedvesen, miközben leült a macska mellé egy vastag faágra, lerázva arról a havat.

– Szervusz. – A macska kinyitotta egyik zöld szemét, lustán ránézett az angyalra, aztán visszafordult. 

Az angyal a szárnyai alá húzta meztelen lábait, és lenézett. Alattuk havas kert terült el, a levegő kacagástól, vidám kiabálástól, repülő hógolyók suhogásától és léptek csikorgásától volt hangos. 

– Jó magasra másztál – mondta az angyal, miközben felmérte az ág és a talaj közti távolságot.

 – Itt fent nem érnek el még a gyerekek hógolyói sem. Az angyal megértően bólintott, és kissé felhúzta a szárnyait. Egy ideig hallgattak.

 – Az öreg gazdámért jöttél? – kérdezte a macska, de nem fordult az angyal felé. A hangja most is lustán csengett, de az angyal megérezte, hogy fájdalom és félelem lengi körül. 

– Nem, nem jöttem senkiért.

 – Ah! – az aggodalom felhője máris szertefoszlott.

 – Ő ugyanis minden nap elmondja, hogy hamarosan eljön érte egy angyal. Lehet, hogy nem te, hanem egy másik angyal – magyarázta a macska. 

Egy ideig megint hallgattak. A macska törte meg a csendet: 

– Miért vagy itt? 

– Csak megpihenek egy kicsit. Megmentettem egy gyereket a városban. Nagyon nehéz munka volt. Most hazafelé tartok.

 – Te a betegségtől is meg tudsz menteni valakit? 

– Az a betegségtől függ. De sok mindent meg tudok tenni. Őrangyal vagyok.

 – Akkor miért üldögélünk még mindig itt? – nyávogta elkeseredve a macska.

 – Gyere, menjünk! 

A macska hirtelen leugrott, és szélsebesen futni kezdett. Az angyal követte. Egy kis házba mentek be. Az idős nő annyira sovány volt, hogy az angyal először nem is vette észre a fehér párnák között. A szemei csukva voltak, a mellkasa remegett, és sóhajai betöltötték a szobát. Az angyal közelebb hajolt hozzá, betakarta a szárnyaival, és suttogott neki valamit. Amikor az angyal felemelkedett, az idős nő lélegzése lelassult, egyenletessé vált, sovány arca kipirult.

 – Hagyd aludni – fordult a macskához az angyal.

 – Nagyon gyenge.

 A macska elfordította a fejét, mert a szemei megteltek könnyel. Az idős nő aludt, a macska és az angyal pedig a kályha mellett ültek.

 – Lehet, hogy egy darabig még itt maradok nálatok, amíg Mária nagymama rendbe nem jön.

 – De honnan tudod, hogy így hívják? 

– Hiszen angyal vagyok. Azt is tudom, hogy téged Milkának hívnak. Az órai mutató gyorsan jártak körbe, a kályhában pattogott a tűzifa, odakint fütyült a szél.

 – Amikor találkoztunk, azt kérdezted tőlem, miért másztam olyan magasra – szólalt meg hirtelen a macska.

 – Azt hiszem, téged vártalak!