Felhőtánc...

Hol volt hol nem volt volt... Élt egyszer egy öreg nénike, ennek az öreg nénikének, aki az erdő szélén lakott, volt egy különleges képessége.Parancsolni tudott a felhőknek. Erről a képességéről senki sem tudott, de még jó is, hogy nem tudták az emberek, mert akkor mindenki csak kéregetni, panaszkodni járt volna hozzá. Hiszen mindenkinek megvan a maga időjárás elmélete, hogy mi lenne jó a számára. A nyaraló emberek nem szeretik a felhőket. Nagyon sok embernek a munkája függ az esőtől. A gazdálkodó és a kertészkedő embereknek kell a mindennapos locsoló eső. De az áztató napokig eltartó eső, nem kell senkinek, csak a természetnek, ami körül vesz minket. Hát ezért jó, hogy a nénike titkát nem tudta senki.
Egyszer amikor a nénike számolgatta a bárányfelhőit, egy hiányzott. Akárhogy számolgatta mindig ugyan az volt az eredmény. Nagyon elcsodálkozott ezen, hiszen ilyen még sohasem fordult elő.
- Hely kósza kis felhőcském hát hova lettél? Jaj de ellátom a bajod ha visszajössz.
Várt várt a nénike, egy óra múlva látja, hogy az ő felhőcskéje nagyon el van keseredve és úgy úszik az égen a többi felé.
-Mi történt veled? Már nagyon aggódtam miattad!- szólt a nénike, de annyira örült, hogy elveszett báránykája megkerült, hogy elszállt már minden haragja.
-Jaj ne is kérdezd?- válaszolta búsan a kis felhő.- Az úgy volt, hogy megláttam egy kislányt a mezőn virágot szedni, annyira szomorú volt, táncoltam az égen, el, el takarva a napot, hogy észre vegyen. Észre is vett, hazakísértem. Láttam amikor egy kis kapun bement a kertjébe, és fel nézett rám, mutatta a virágait. Látszott, hogy a virágok kezdtek hervadozni, megértettem a kislány kérését, és megpróbáltam magamból eső cseppeket kifacsarni, hogy megöntözzem őket de nem ment sehogy sem. A kislány rám legyintett és azt kiáltotta: Nem vagy te jó felhő, hiszen nem is tudsz öntözni!!! Én ettől nagyon elkeseredtem és inkább elindultam hazafelé.
-Oh te szegény kis tudatlan báránykám, hát Te is tudsz esőt adni, de nem egyedül. Nagyra kell nőnötök, össze kell fognotok, és minél nagyobb az összefogás, annál nagyobb lesz az erőtök, és úgy olyan nagy esőt tudtok adni, amilyet csak akartok.
-Akkor kérlek, irányíts minket a kislány kertjéhez, hadd öntözzük meg a virágait- kérlelte a felhőcske.
- Minket is! minket is!- szóltak a többiek.
-Na jó ezt az egyet megteszem, bár nem szívesen, mert csak holnapra akartam egy kis záport. De ne sokan menjetek, nehogy nagy esőt csináljatok, éppen csak akkorát, amekkora annak a kis kertnek az öntözéséhez kell.
Ezzel a kis felhők nagyra nőttek, összegyűltek, összekapaszkodtak, majd a kislány kertje fölött, záporoztak...
Másnap reggel a kislány ki ment a kertjébe és nagy örömmel látta, hogy a virágai pompáznak, virulnak, látta hogy a kis bárányfelhő újra táncot jár neki az égen.Felkiáltott!
-Köszönöm!!!